"Bajtárs ma még tán csak öt perc az élet"

Erdélyi Mihály - van-e ki e nevet nem ismeri, kérdezhetnénk, hiszen valamelyik nótáját biztosan mindenki ismeri, fütyüli, akár a mulatós nóták, a “Jó ebédhez szól a nóta", vagy a szolidabb “ének” kategóriában. A dalok tehát ismertek, a szerző/szövegíró nem annyira, sőt…Csak néhány az ismertebbek közül: Jóska, levelet hozott a posta, Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok. Párat magam is sokszor énekelek tábortűz és jóbarátok mellett.

Erdélyi Mihály dédapám öccse volt. A családban sokszor hallottunk egy mandolinról, elhangzott néhány hadihajó neve, suttogva még Horthyé is, és az, hogy színházat igazgatott, zenét szerzett és nagyon szerette unokahugát, a nagymamámat. De sok részlet a homályba veszett, amikor az öregek meghaltak, kár érte. Néhány kép maradt, illetve több, szakértő forrásból összerakott élettörténet.

Erdélyi Mihály és nagyanyám, Erdélyi Etelka

1895. május 28-án született Szegeden. Szülei Erdélyi Mi­hály és Bárkányi Júlianna. A szegedi piarista gimnázium diákjaként olyan erővel hatott rá az 1905-ös orosz-japán háború, hogy elszökött hazulról és „felcsapott tengerésznek”. Fiuméba érve fellógott a Kárpátia óceánjáróra, de Nápolyból visszatoloncolták Szegedre. A vízi életmódot folytatva hajósinasnak szegődött a Dunára „egy unalmas” vontatóra. Majd ezt megunva belépett a császári és királyi haditengerészetbe Pulában. Kiváló német nyelvtudása révén a Tegetthoff nevű, akkori legmodernebb, 45 ezer tonnás csatahajóra osztották be a „kormányos és szikra távírászokhoz”. 6 hónap múlva altiszt lett, ami nagy szó volt, mert magyarként érte el ezt a rangot. Innen került aPanther nevű cirkálóra. Durazzóban érte a háború híre, ahonnan a bevehetetlen Cattarói-öbölbevezényelték. Itt állomásozott 3 és fél évig. Szolgált Horthy Miklós parancsnoksága alatt kormányosként a Novara hadifregatton is.

Erdélyi Mihály levelezőlapja bátyjának, dédapámnak Triestből, a Panther cirkálóról

Az I. világháborúban a cattaro-i front-színház vezetője is volt. 1919-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját, majd Kecskeméten és Ka­posvárott játszott, 1927-1929 között aBudapesti, 1932-33-ban a Bethlen-téri Színházban szerepelt. Ezután három kisebb színházat vezetett: 1933 decemberétől a Józsefvárosi, 1934 márciusától az Erzsébetvárosi és 1935 áprilisától az óbudai Kisfaludy Színház élén is állt. Ezeken felül 1938-1944 között a Márkus Parkszínpadot is igazgatta. 1945-ben már csak a Józsefvárosit vezethette, 1946-ban a Béke Szín­ház rendezője. 1947-től nem kapott szerződést, súlyos nyomorban élt. 1955-1958 között A Magyar Néphadsereg Szín­házában még fellépett. Számos közkedvelt operettet írt (Ha­zudik a muzsikaszó, Sárgapitykés közlegény, Zimberi-zombori szépasszony, Vedd le a kalapod a honvéd előtt, Sárgarigófészek, stb.), nya­ranta pedig neves művészeket léptetett fel színházaiban. Fehérvári huszárok c. operettjéből film készült.

A második világháborúban az óbudai Kisfaludy Színházat bombatalálat érte, az Erzsébetvárosiból kiebrudalták mint a Horthy-rendszer állítólagos kedvencét (a rásütött bélyeg onnan származik, hogy Horthy hajóján, a Novarán szolgált kormányosként), a Józsefvárosit megszüntették az államosításkor mint “rendkívül alacsony színvonalú színházat”. 1949 után nem vidéken színészkedett, hanem Pesten nyomorgott egy tágas Damjanich utcai lakás társbérletében. A háború utolsó hónapjaiban költözött oda a bolondos, duhaj bohémért biztos polgári jólétét felrúgó feleségével, nagyon öreg szüleivel és millió csecsebecséjével, három szobát megtöltő színházi ereklyegyűjteményével.

Lakását olyan hírességek látogatták feltűnő rendszerességgel, mint Fejes Teri, Sárdy János és - szintén az Aréna, azaz Dózsa György úton - lakó LatabárokHonthy nem személyesen jött, az öltöztetőnőjét küldte, hogy érdeklődjön Miska hogyléte felől. De a személyes viziteknek és a küldöncöknek ugyanaz volt a funkciójuk: egy-egy százast juttatni “ruhapénz” címén a nyomorgó exdirektornak.

Ő ugyanis nem átallotta kilopni a saját ruhatárát a saját Erzsébetvárosi majd Józsefvárosi Színházából, mielőtt elvették volna tőle élete értelmét, a “kültelki” színházakat. Színész barátai, akik hajdan a nyarakat - mai szóval - végighaknizták Erdélyi Mihály színházaiban, most azzal a trükkel próbálták betevő falathoz juttatni, hogy ezekből az otthon rejtegetett ruhákból “kölcsönöztek” maguknak jelmezt egyik-másik fellépésükhöz. Mindenki tudta, hogy a dologból egy szó se igaz, a ruhák sokszor ugyanolyan gyűrötten, ugyanúgy hajtogatva kerültek vissza, ahogy elvitték, de mégis - neve lett a gyereknek. Így nem jött zavarba sem aki adta, sem pedig aki kapta az alamizsnát.

Aztán jobbra fordult a sorsa: az ötvenes évek közepén igazi színházban léphetett fel. Az akkor még Magyar Néphadsereg Színháza névre hallgató Vígszínházban statisztált, nem egészen véletlenül éppen abban a három évadban, 1955 és 1958 között, amikor Magyar Bálint volt az igazgató. A Szent Johannában Dunois zsoldoskatonájaként, majd az inkvizíció embereként (ha kétszer öltözik a néma szereplő, plusz pénz jár érte), A makrancos hölgyben, Kodolányi Földindulásában. A legjobb a Cyranóban volt mint Ragueneau lacikonyhájának törzsvendége.

A legboldogabb percei azok voltak, amikor házaló muzsikusok érkeztek. Mert kinn volt ugyan a tábla a kapu alatt, hogy “házalás, koldulás és kintornázás tilos!”, de azért jöttek az “udvari zenészek”, és rázendítettek valamelyik Erdélyi Mihály-nótára: “Az ember egy léha, egy könnyelmű senki, és mégis mily nagy dolog embernek lenni”, “Fenyő, fenyő, árva magyar fenyő, mért csillog a könny a búzaszemeken?” - hogy csak a legtiltottabbakat, a leginkább irredentának bélyegzett szirupokat említsem. Ilyenkor az udvar közepén álló dalnok mindig gyönyörű laudációt mondott a legnagyobb élő magyar költőről és zeneszerzőről, aztán szerző, előadó meg a ház lakói együtt zokogtak a múlt idők dicsőségén, és csengve koppantak a keramitkockákon a papírba csomagolt húsz- meg ötvenfilléresek.

Aztán 1962-ben elköltözött, Színészotthonba ment. Ő maga örömmel, hiszen hasonszőrűek közt lehet ezután, isiászos primadonnák, fehér hajú szubrettek, kiöregedett bonvivánok, podagrás táncoskomikusok és szklerotikus rezonőrök társaságában. A felesége, aki a szegénységben is megőrizte budai úriasszonymodorát, kissé szégyenkezve. Nem is búcsúztak el senkitől. Bútort alig vittek magukkal, de a fantasztikus ereklyegyűjteményt, Fedák Sári rámás csizmáját, Kosáry Emmi legyezőjét, Jávor Pál lovaglópálcáját, a babérkoszorúkat, karikatúrákat, bekeretezett plakátokat hiánytalanul elszállította. Meg a mandolinját, amin nagyon sok színes szalag fityegett. Volt egy pianínója is, de a mandolin volt a kedvenc hangszere. Ezen pötyögte le az új szerzeményeit. Mondják, így “diktált” a kottaíróknak.

1979 február elsején halt meg, Budapesten.

Nagyszüleim esküvője 1938 június 11-én. A kép bal szélén Erdélyi Mihály, a jobb szélen bátyja, Erdélyi Gyula

A zeneszerző Erdélyi Mihály hagyatékának egy részét a szegedi Somogyi-könyvtár Helyismereti Gyűjteménye őrzi. Az élete során összegyűjtött színháztörténeti gyűjteménye felbecsülhetetlen forrása a 1920–1960 közötti évek magyarországi színházi életének. Fotóalbumok, autogramkártyák, plakátok, eredeti művek, levelek segítik a kutatók, színháztörténészek, kiállítás-rendezők munkáját. A szépen beragasztott és jegyzetelt fotóalbumok első kötetében Erdélyi első világháborúval kapcsolatos élményei fotókon, lapkivágatokon elevenednek meg.


Források:
http://nagyhaboru.blog.hu/2014/10/29/szegediek_a_tengeren
http://www.criticailapok.hu
http://www.hangosfilm.hu/filmenciklopedia/erdelyi-mihaly

Fotók: Családi archivum, www.nagyhaboru.blog.huwww.hangosfilm.hu

Címkék: Családiáda
http://archivtext.blogstar.hu/./pages/archivtext/contents/blog/29981/pics/14729228717526827_800x600.jpg
Családiáda
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?