2016.11.14.
"Falun mondják, ahol szeretik a fenyőt, a karácsonyfa illatos ágát, a bölcső deszkáját, a koporsó falát, a bútort és házfalat adó, kenyérré változó illatos fát, hogy az erdőnek lelke van. A fák tudják, mit csinálnak. Jutalmaznak, táplálnak.
Megakadályoznak bajokat.
És meg is váltják a velük bajlódó székelyt."
2016.11.07.
"Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak..."
Vajon leborulunk-e, de legalábbis üldögélünk-e mellettük, velük egy kicsit?
2016.11.02.
"Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.…”
(Gárdonyi Géza: Ha meghalok)
2016.10.23.
Édesanyám - akkor még Dávid Ildikó - 1956-ban kilenc éves volt. Kartonból Kossuth címert gyártott, együtt örült és várakozott a szüleivel, hogy valami talán jobb lesz, aztán pár napot lent töltött a pincében megbújva, látott félelemtől megőszült felnőtteket, és véletlenül brióst is evett a forradalom napjaiban. Ezek az ő emlékei.

Ezeket a cikkeket olvastad már?