Háromszék nem alkuszik (március 15 margójára)

Fabók Dávid

"A népdal megőrizte a rézágyúk emlékét s a történelem a szabadságért lángoló szenvedélyt. Háromszéki csodának is mondták, hogy egy megyényi nép hadba szállt a császári haderővel. Földművesek, kétkezi szegény emberek, szénégetők, katonák, papok, diákok. Fegyvert gyártottak és lőszert. Élelmezték a saját hadseregüket. Mindenki tette amit tudott, s adta amije volt. Kalákás harc a társadalmi igazságért - egészen az elbukásig. Múltunknak erről az alig ismert fejezetéről szól a regény. Romantikáját a történelem adta: a forradalmak s az utánuk következő szabadságharcok teli vannak romantikus elemekkel. Az üres hordóban a pisztolylövés ágyúdörgéssé erősödik. Az áruló rejtőzésének naív komikuma, a szégyenfa, a megfutó császári tiszt "hadizsákmánya" éppúgy történelmi hitelességű epizód, mint maga az ágyúgyártás vagy Jusztina megjelenése a csatában. Annak a kornak a lelki viharzásában az emberek s a tettek is szélsőségesek,  egyes epizódokat még a történelmi regény is csak egyszerűsítve bír el. Ezért szúrják le Balázs Manót, akit pedig a történelem szerint a tömeg valósággal széttépett. A nép megszülte a kor hőseit, s ők furfanggal, szorgalommal, haraggal és szenvedéllyel formálták a történelmet. A világ egy ideig bámulja a szabadságért küzdő népet, aztán elfelejti. Késői hódolat ez a könyv a szülőföld és hősei iránt."

1973-ban jelent meg nagyapám, Dávid Antal regénye, a "Háromszék nem alkuszik". Az ifjúsági regény köntösbe bújtatott történet Gábor Áron asztalosmesterből lett ágyúöntő vállalkozását és az ágyúk elkészültének időszakát eleveníti meg. Teszi ezt a hetvenes évek szocialista Magyarországán úgy, hogy az, még ha ifjúsági regényként is, de átmenjen a cenzorok szűrőjén és általa eljuthassanak az ifjúsághoz a hazaszeretet, a hazafiság, a bátorság és a hősiesség erényei. A bevezetőben szereplő idézet nagyapám előszava saját könyvéhez, a megjelenés évéből. A könyv ezidáig három kiadást ért meg. Annak idején a Móra Kiadó jelentette meg, amely ifjúsági kiadóként aposztrofálta magát, több értékes, történelmi tényeken alapuló, de egyben az adott történelmi eseményekről véleményt is formáló művet jelentettek meg. Így nagyapám összes, Magyaroszágon íródott regényét is. Dávid Antal, erdélyi gyökerű örménymagyar író volt. Mindig sok jegyzetet készített a regényeihez, írói hagyatékában ezek közül is megtaláltam néhányat. Például A "Háromszék nem alkuszik"-hoz készült egyik jegyzet Gábor Áron elismervénye 1849 június 7-ről:

-.500 az az Ötszázforint vörösrézről amely anyagot a Csík Sz: Domokosi Rézgyárból Salétrom termesztő üstök kikészítésökre az ottani gyár tulajdonossa Tisztelt Zachariás Antal Úrtól mint Álladalmi részletet hogy hiánytalan ki vettem légyen elismerem

No, ez a Zachariás Antal véletlenül szintén örmény volt, ráadásul a családunkhoz több szálon kapcsolódó Zachariás (Dédanyám is Zakariás lány volt) család tagja, aki így rokon is. Mondhatjuk, hogy kicsi a világ.

Gábor Áron ágyúöntésével kapcsolatosan két ember játszott különösen fontos szerepet a szabadságharcban. A továbbiakban Száva Tibor-Sándornak, 2014-ben, a marosvásárhelyi Népújságban megjelent cikkéből idézek szerkesztve:

"Szilárd történelmi tény az is, hogy 1848 őszén az ágyúöntés értelmi szerzője és szervezője is Gábor Áron volt, de a korabeli dokumentumokból az is kiderült, hogy ennek gyakorlati kivitelezése két csíki sorstársa nélkül nem valósulhatott volna meg. A két csíki neve lassan feledésbe merült még a történészek által is, jó volna, ha legalább szűkebb hazájukban megemlékeznének róluk. Tegyük ismertté nevüket a fiatalabb nemzedékek számára is.

Ezek Zakariás Antal (1804–1871) bányatulajdonos és Bodor Ferencz honvéd százados (1804–1874).

A fenti, Gábor Áron féle elismervény egyfajta igazolása is annak, hogy Gábor Áron már 1848 nyarán megpróbált ugyan ágyút önteni Kézdivásárhelyen, de sikertelenül. Az élet nem engedte meg neki, hogy magasabb műszaki ismereteket szerezhessen (ti. asztalosmester volt, de katonaként tüzérségi képzést szerzett), és ennek hiányában az első ágyúk öntésének gyakorlati megvalósítását Bodor Ferencztől tanulta. Ki is volt Bodor Ferencz, és hogy került kapcsolatba az ágyúöntéssel? Bodor Ferencz 1804-ben Csíkszentmihályon született, édesapja Bodor Mihály volt, aki 1795-ben vette feleségül a csíkszépvízi Száva Ágnest. A családi kapcsolatainak köszönhetően Bodor Ferencznek lehetősége volt olyan iskolát végezni, mely az akkori korszakhoz képest magas szintű bányatechnikai (és haditechnikai) képzést biztosított számára. Ez nem volt más, mint az 1770-ben Selmecbányán alakult Bányászati-Kohászati és Erdészeti Akadémia, ahonnan úgymond „bányatisztek” kerültek ki. Az akkori gyakorlatnak megfelelően ebben az iskolában az ércek olvasztása mellett más, de ide kapcsolódó szaktantárgyakat is tanítottak, amelyek különböző fémipari anyagok előállítására szolgáltattak ismereteket, de mindezek mellett még komoly hadmérnöki ismeretekkel is ellátta a hallgatókat. Annyi bizonyos, hogy Bodor mindezek mellett szakembere lett a lőporgyártásnak és az ércolvasztásnak olyan szinten, amely tudásnak abban az időben kevesen voltak birtokában. Később Bodor teljes vagyona ráment a madarasi lőporgyár fenntartására, mert – az ígérgetések dacára – a gyárat Bodor csak a saját pénzén tudta működtetni. Emiatt a forradalom után Bodor anyagilag teljesen tönkremenve lett a császári börtön foglya.

Mint fiatal bányatiszt a Zakariás Antal tulajdonában levő balánbányai rézbányánál már fiatalon bányanagy (mérnök) lett, majd a forradalmi események közepén Gál Sándor ezredes felkérésére 1849 márciusában megalapította, és utána a forradalom bukásáig vezette a csíkmadarasi lőporgyárat. Történelmi tény, hogy Bodor Ferenczet 1848 végén Zakariás Antal Bodvajra (Magyarhermány) küldte, hiszen ez is az ő tulajdona volt, és ott öntötték az első három hatfontos ágyút, ahol – a kézdivásárhelyi mesterekkel együtt – Gábor Áron is jelen volt. Bodor ugyan később nem vett részt a kézdivásárhelyi ágyúgyártásban, de nem lehet elvitatni tőle azt a fontos megvalósítást, hogy a fúrás nélküli ágyúk gyártása (tudatában volt annak, hogy az ágyúcsövek fúrásához nincs megfelelő felszerelés egész Székelyföldön) az ő irányítása és haditechnikai ismeretei révén valósult meg. Lehet, hogy ezt a fontos technikai feltételt a történészek jelentéktelennek tartják, de ebben az esetben ez döntő bizonyíték arra, hogy ágyúk öntésére a székelyföldi harangöntők tudása nem volt elégséges. Ez több szakmai ismeretet és gyakorlati hozzáértést is követelt. Bodor öntési módszerét gyorsan átvették a székelyföldi mesterek, és így kezdődött el a székelyföldi ágyúgyártás. Bodor a hiányzó technikai tudást adta, és önzetlenül betanította a későbbi öntőmestereket, viszont jómaga visszatért a forradalom időszakában annyira szükséges, még nagyobb fontossággal bíró lőporgyártáshoz."

Mennyi elhatározás, elhivatottság, kitartás és áldozat kell egy szabadságharc éltetéséhez, ahol egy nemzet igenis meg akarja mutatni, hogy összefogással, közös munkával, még a császári és orosz seregekkel is szembe mer és tud szállni.

Mindenképpen hiszem, hogy manapság is csak a közös munka, az összefogás teheti naggyá Magyarországot!

forrás:
https://www.e-nepujsag.ro/articles/bodor-ferencz-és-zakariás-antal-szerepe-184849-ben
Dávid Antal: Háromszék nem alkuszik (Móra 1973)

https://archivtext.blogstar.hu/./pages/archivtext/contents/blog/91783/pics/15842264494070183_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?